• -05-18
  • -05-18
  • -05-18 2216
  • -05-18
  • -05-18
  • -05-18 2218
  • -05-18
  • -05-18 2219
  • -05-18
  • -05-18 2220
  • -05-18
  • -05-18
Nézsa cimer

Községi Könyvtár

Leiner Laura: Szt. Johanna Gimi – sorozat!

focibandaRészlet az első könyvből:

„– Na, Cortez is megtalálta a sulit. Éppen ideje volt, nem fogom életem végéig tartogatni a jegyzeteket – sóhajtotta tettetett unalommal az arcán, és becsapta a szekrényajtaját. Elfordítottam a fejem, hogy odanézzek, és akkor… És akkor történt, hogy először megláttam Antai-Kelemen Ádámot, Cortezt. Abban a pillanatban, ahogy megláttam, görcsbe rándult a gyomrom, és úgy éreztem, muszáj lehajtanom a fejem, és úgy tenni, mintha csinálnék valamit, máskülönben elárulom magam. Deszkás cipőt, farmert, és bő fazonú fehér pólót viselt, fél vállán hanyagul lógott a hátizsákja, másik kezében a gördeszkáját tartotta. Összevissza meredező haja csak látszólag állt szerteszét, egyébként gondosan megcsinálta, és pont úgy nézett ki, ahogy kell, és ahogy jól áll neki. A folyosó végén Ricsivel beszélgetett, aztán szép lassan minden osztálytársunk köré gyűlt, és hallgatták. Zavartan turkáltam a szekrényemben, csak néha néztem fel egy-egy pillanatra. – Nézd, megjött Cortez! – jelentette be Virág. Mintha magamtól nem vettem volna észre."

Vélemény az első kötetről (A kezdet), a moly.hu-ról:

(Név: Frank Tyrell)

»Azt mondták nekem, hogy ez egy tinilányoknak szóló regény, szóval nem biztos hogy élvezni fogom. Hát, ma reggel belenéztem a tükörbe, megláttam a majdnem-szakállas képemet… állíthatom: nem vagyok tinilány-alkat.
Mégis imádtam ezt a könyvet. Féltem, hogy sablonos lesz, de nem lett. Annak indultak a szereplők is, de végül mindnek kialakult a személyisége. Értjük, mit miért csinálnak, de nem tudjuk előre kitalálni. Ezért öt csillag jár, kevesen tudnak így írni. A fülszövegbe az alábbi értelmiségiek írtak ajánlót: Barnee (Idiot Side), Rami, AFC Tomi és Barbee.
A kedvencem mind közül AFC Tamás szövege: „Mindig is kedveltem a hiteles szerzőket, akik az életből merítenek.” Szerintem ezt valami haverja szedte le neki a netről. Na mindegy.
Azért tök tuti volt a könyv, a nyelve olyan, amilyet egy 14 éves könyvmoly csajtól várunk: nem Leiner Laura beszél, hanem Reni, és már ezért is megkaphatná az ötöst. Mellesleg nagyon jó a humora. Sikerkönyvben hasonló minőségű humort (és utalásokat!) legutoljára a Harry Potterben találtam, és arról mondanom sem kell, milyen jó könyv. Hétköznapokról ír, de hát ebben a gimiben a hétköznap is izgalmasabb, mint máshol. Francia tagozatos gimnázium Budán. Jeee! Azért remélem a további részekben fognak a hősök járkálni a városban, pl. Reni és a leendő pasija elmehetnének a Múzeum-kertbe romantikázni, Arnold a FSZEK-ben találhatna magának párt, és Virág egy borúsabb pillanatában fölmászhatna a Szabadság hídra, hogy onnan aztán leszedjék a tűzoltók minimum. Szóval van ebben még lehetőség, kíváncsi vagyok, mit hoz(ott) ki belőle az írónő.
Ha egy aranyos, humoros, szórakoztató könyvet akartok olvasni, ami ki is kapcsol, de be is indít (nem úgy!), akkor olvassátok el. Különben is, mint molyos ismerősömnek ajánlom, mert tudom, hogy tetszene nektek. Na pás!«

Az idézett szöveg: https://moly.hu/konyvek/leiner-laura-a-szent-johanna-gimi-1-kezdet

Leiner Laura: https://hu.wikipedia.org/wiki/Leiner_Laura

A sorozat kötetei kölcsönözhetők a könyvtárban!

Ez a weboldal cookie-kat használ. A weboldal használatával Ön beleegyezik a cookie-k használatába.